Miért Éppen a Moser
Azt szeretnénk, hogy Ön jól érezze magát nálunk. Ehhez az Ön helyzetének és kívánságainak őszinte feltárása és elemzése szükséges. Ön csak akkor képes a kezelés mellett dönteni, ha a légkör és a szaktudás megfelel az Ön igényeinek. Mi csak akkor javasoljuk a kezelést, ha azzal az Ön számára a legjobb esztétikai eredményt tudjuk biztosítani. A kémia rendben? Akkor győződjön meg még egyszer sokéves tapasztalatunkról és hozzáértésünkről.
Az állhatatos
A Moser Medical Group-ot 1979-ben, Bécsben alapította Karl és Werner Moser. Innentől kezdve a két fivér Németországban is terjeszkedett, egy-egy klinikát hoztak létre Augsburgban és Bonnban. A tulajdonos által vezetett családi vállalkozás több mint 30 éves tapasztalatra, nemzetközi sikerekre és számtalan eredményes kezelésre tekinthet vissza. Manapság már második vagy harmadik generációs páciensek térnek be hozzánk, mert a saját családjukban tapasztalhatták meg, mire vagyunk képesek.
A perfekcionista
A Moser Medical Group a minőséget jelenti. Három államilag elismert klinikát tudhat magáénak. Ez egyben az orvosi és higiéniai előírások legszigorúbb hatósági ellenőrzését, valamint eredményeink folyamatos értékelését is jelenti. Eddig több mint 100 orvos fordult meg nálunk, hogy a legjobbaktól tanulhassanak. Minden oktatási tevékenységünk, továbbképzésünk kézikönyvek formájában dokumentált. Ez a minőségi színvonal felér egy ISO minőségbiztosítási tanúsítvánnyal. Pácienseink számára biztosítani tudjuk a legmodernebb technológiát, a legmagasabb minőségi normákat és a nemzetközi szinten képzett szakembergárdát. A leginkább természetes és a legjobb esztétikai eredmény eléréséhez a következő alapkritériumok szükségesek:
- esztétikai érzék és kivételes kézügyesség
- tapasztalat és gyakorlottság a kezelések terén
- nagy létszámú, képzett szakembergárda
- megfelelő mikroszkóp és egyéb technikai felszerelés
- tudományos hozzáértés
- komolyság
A kompetens
Nálunk kizárólag olyan szakorvosok dolgoznak, akik meggyőződésből döntöttek a Moser Medical Group mellett. Ezek a szakemberek magas színvonalú képzettségük, tapasztalatuk, és a sajátbázisú hajátültetés terén végzett úttörő tevékenységük révén világszintű elismertséget élveznek. Dr. Jörg Hugeneck és Dr. Karl Stiefsohn együttműködésének a 30 éves tapasztalat és orvosi innováció jellemzi. Dr. Jörg Hugeneck végezte ezidáig a világon a legtöbb sajátbázisú hajátültetést, Dr. Karl Stiefsohn pedig az általános és érsebészeti szakorvosként szerzett innovációt és értékes tudást viszi a csapatmunkába. Ily módon pácienseink a legjobb kezekben tudhatják magukat. i
Az összpontosító
17 asszisztensünk fele már több mint 10 éve dolgozik nálunk. A megszerzett rutin előnye, hogy minden kézmozdulat tökéletesen a helyén van. Ily módon tudjuk garantálni a pácienseink számára tökéletes eredményt. A hajhagyma-egységek preparálása nagyfokú koncentrációt igényel. A folyamat során ezeket az egységeket szétbontjuk természetes csoportjaikra, megtisztítjuk a felesleges szövetdaraboktól, majd belehelyezzük a tápoldatba, ahol az egység mérete, a haj finomsága alapján csoportosítva tároljuk őket. A 3-5 órán át tartó kezelés 2/3 részét az asszisztensek végzik. Annak érdekében, hogy az összpontosítás képessége mindvégig fennmaradjon, a munka- és a pihenőidő megfelelő ütemezésére van szükség. Így érhető el a Moser Medical Group-nál, hogy 17 asszisztensünk a kezelés során végig a legmagasabb fokú összpontosításra képes. Ugyancsak kiemelkedően fontos a munkatársak oktatása és továbbképzése. Az asszisztensek mindig naprakészek a legújabb orvosi eredményeket illetően. Ők azon kevesek közé tartoznak, akik nemzetközi kongresszusokon előadásokat tartanak, és részt vesznek „élő” beavatkozásokon. Számos kezelőcsapat érkezik Bécsbe, hogy a kezeléseknél hospitáljanak.
Az ügyfélorientált
Nálunk minden egyes ügyfél elégedettsége számít! A kezdetektől egészen a mai napig is a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek hozzánk páciensek, a legkülönbözőbb igényekkel. Politikusok, művészek, és főként a hajsebészek választanak minket a hajátültetés helyszínéül. Ön még a nap mint nap a televízióban látott embereknél sem fogja észrevenni, hogy hajátültetésen esett át. Mi csak akkor vagyunk elégedettek, ha sikerült a páciens számára a legjobb esztétikai eredményt biztosítani, és ezt a páciens elégedettsége is nyugtázza. Az Ön elégedettsége a mi hírnevünk!
A módszeres
A Moser Medical Group elsőként mutatta be az 1992-es nemzetközi hajsebészeti kongresszuson, Rio de Janeiro-ban az akkor úttörőnek számító Moser-módszert, ami azóta világszinten gyakorlattá vált. A Moser-módszer azóta bekerült a hajsebészet szempontjából tudományos alaptankönyvként alkalmazott „Hair Transplantation“ című kötetbe, és a hajsebészeti tanulmányok egyik mérföldkövévé vált. A könyvet 40 évvel ezelőtt adták ki először. A Moser Medical Group már a 3. kiadás óta képviselteti magát benne. A következő 5. kiadás pedig bemutatja legújabb kutatási eredményeinket is. Csak a Moser-klinikák biztosítják az Ön számára, hogy a Moser-módszer legfejlettebb szintjén valósuljon meg a hajátültetés.
A technológus
Az 1979-es alapítás óta folyamatosan fejlődünk, és a sajátbázisú hajátültetés specialistái vagyunk. Az Ultrafinom Follikuláris Egység Grafting ma nemzetközi szinten mint „arany standard” érvényesül. A kezelés eredményét még mikroszkóp alatt is nehezen lehet megkülönböztetni az eredeti hajtól. Csak kevés olyan klinika van ma a világon, aki képes az „arany standard” biztosítására. A Moser-klinikák természetesen ezzel a módszerrel dolgoznak, és műszereiket a kezelés közben folyamatosan az aktuális hajszerkezethez igazítják. A hajcsíkot annak kivétele után nagyfelbontású képernyő-mikroszkópok segítségével hajhagyma-egységekre osztják. E művelet nagyfokú pontosságot és gyorsaságot igényel, azért, hogy minden hajszál beültetésre kerülhessen, és növekedésre is képes legyen. Pácienseink boldogok, hogy az esztétikailag elérhető legsűrűbb haj a kezelés eredménye. A legjobb módszer a legjobb technológiát igényli, éppen ezért az Ön érdekében folyamatosan fejlesztjük technikai és orvosi infrastruktúránkat.
A kutató
2000 óta a Moser Medical Group saját kutatólaboratóriummal rendelkezik a Bécsi Klinikán. Kutatási eredményeink több szempontból is úttörő jelentőségűek és világszerte elismertek. 2008-ban a Beiersdorf AG (Nivea, Labello, Eucerin, stb.) nemzetközi szinten tevékenykedő német kozmetikai konszern kutatási kooperációt hozott létre a Moser Medical Group-pal. A közös kutatás célja, hogy innovatív megoldásokat találjanak a hajhullás ellen. A saját haj „tenyésztése” még a messzi jövőbe tekint, a kutatási területen azonban nemzetközi szinten vezető téma, és az alapkutatások már eredményeket is hoztak. Ezeket az ismereteket – csak nálunk, a Moser Medical Group-nál –felhasználjuk a páciensek előnyére. Ebből következően az Ön számára mindenképpen a legjobb eredmények adódnak, és a kezelés utáni gyógyulási idő is lerövidül.
Kimagasló csúcsminőség
A 2000-ben létrehozott kutatólaboratórium figyelemre méltó sikert ért el a 2005-ös nemzetközi hajkongresszuson, Sydney-ben, ahol megkapta a „Platinum Follicle Awards“ kitüntetést. Ez a kitüntetés a legmagasabb nemzetközi elismerés a hajsebészet terén, amit a Nemzetközi Hajátültetés Sebészeti Társaság (International Society of Hair Restoration Surgery - ISHRS) ítél oda a hajsebészet terén elért kimagasló tudományos és kutatási eredményekért. Az alapítás éve óta 10-szer tüntették ki a laboratóriumot, ebből öt esetben a saját Biotec kutatási területen elért eredményekért. A világ számos országából keresik meg a Moser Medical Group-ot a hajsebészek továbbképzési (és hajátültetési) céllal. Pácienseinek biztosak lehetnek benne, hogy a világ legjobbjai kezelik őket. A fogyasztóvédelmi szövetség a Moser-klinikák kezeléseit ajánlja
A hálózatépítő / Nemzetközi hálózat
A Moser-klinikák orvosai rendszeresen vesznek részt csereprogramokban más országok orvosaival. Így lesz a jó még jobb. Ez a csereprogram pácienseink számára folyamatosan magasa színvonalat biztosít mind a kezelés, mind a tanácsadás terén. Csak néhány klinika képes azt a szintet elérni, amely szinten mi itt Bécsben a legnagyobb természetességgel dolgozunk. Workshopokat szervezünk, aktív résztvevői vagyunk a nemzetközi kongresszusok tapasztalatcseréinek, és közvetlen kapcsolataink vannak a világ vezető sebészorvosaival. Brazília, Az USA és Kanada nemzetközi szinten is vezető klinikáival magas szintű know-how cserét folytatunk, és kölcsönösen a legmagasabb fokú teljesítményre ösztönözzük egymást.